Igen látványos emelkedést hozott össze több árupiaci szereplő. A búza az élen, a vesztesek körében pedig a narancslé az úr.  

Az elmúlt hónapokban sokszor szó volt az évtizedek óta nem látott szárazságról, ennek köszönhetően pedig az egyes agrártermékek drágulásáról. Most a Solar elkészítette az idei ranglistát, amely érdekes eredményeket mutat.

Az első helyezett a búza, amely január óta több mint 35 százalékkal 900 dollárcent fölé drágult. A második a toplistán a 30 százalékos áremelkedéssel 1600 centig jutó szója. Igaz, utóbbi terménynél könnyen áresés jöhet a kedvező időjárási és termés kilátások miatt. Ha ezek a prognózisok beválnak, a szója ára jelentősen, 6 százalékkal 1400-1450 centig süllyedhet akár egy hónapon belül.

A harmadik helyet az ezüst szerezte meg, több mint 23 százalékos erősödéssel, a negyedik a kakaó 17, majd a kukorica következik 14 százalékos többlettel.

Voltak persze szereplők, amelyek ára jelentősen csökkent január óta. Ezt a mezőnyt utcahosszal vezeti a narancslé, árának harmadát veszítette el, így mostanság valamivel 1100 cent fele mozog a jegyzés. Sőt, ha kedvező lesz a termés, amire minden esély megvan, akkor 1000 centig mérséklődhet az árfolyam. Szintén jelentősen, több mint 20 százalékkal esett január óta a gyapot és a kávé árfolyama is. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS

Korábbi posztjaink:

A zuhanás is jól jöhet

Fájhat a kólagyártók feje

Még az olcsó is drágul

Szép kilátások a narancsvidéken


Mészárlás hozott drágulást

Sok van, az ág is húzza