Bár a milliárdosok listáján szereplő tíz leggazdagabb ember rosszul zárta a júliust, akkor sem lehet okuk panaszra, januárhoz képest mindannyian pluszt termeltek. Összesített vagyonuk megközelíti a 100 ezer milliárd forintot. 

Július utolsó kereskedési napján rosszul jártak a gazdagok. A Bloomberg világ negyven leggazdagabb emberét felsoroló listáján az első tízben lévő milliárdosok kedden a tőzsdei mozgások eredményeként összességében 2,96 milliárd dolláros, forintban számolva közel 680 milliárdos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. (Persze a mínusz csak virtuális, tőzsdei emelkedés esetén ugyanis csökken ez a veszteség.)

A tetemes keddi bukás ellenére nem kell félteni a top tízben lévő milliárdosokat: az év elejéhez képest mindegyikük vagyona nőtt, 5,2-24,4 százalékkal. 

Az első helyen továbbra is a telekommunikációs iparban érdekelt Carlos Slim áll, vagyona január óta 21,5 százalékkal 74,8 milliárd dollárra növekedett. A második a Microsoftot megalapító Bill Gates, ő 11 százalékos pluszt ért el, így kedd este 62,3 milliárd dolláros vagyona volt. A harmadik Warren Buffett, 6,5 százalékos pluszt ért el, így 45,6 milliárd dollárra rúgott a vagyonának értéke kedd este.

Az első tíz összesített vagyona július végére közel 432 milliárd dollárra hízott, ami forintban irdatlan összeget, közel 100 ezer milliárdos tételt jelent. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS

Korábbi posztjaink:

Éremeső ≠ aranyeső

Borban úszik az olimpia

Átlátszó arany: az évszázad üzlete

Vége az olcsó ételek korának?

Pályázó a legrosszabb szerepre


FBI-nyomozás, elbocsátás, razzia