Az Apple alig több mint egy negyedéves profitból zsebre tehetné a Nokiát.

A Nokia a múlt héten közölte, a korábban vártnál rosszabb profitrátára van kilátás az első negyedévben, és egyelőre a második negyedévben sem várható javulás. A finn óriásvállalat a mobiltelefon piacon kialakult éles versennyel, és az ebből adódó piacvesztéssel magyarázta a gyenge eredményprognózist. A bejelentést követően a részvény árfolyama tizenöt éves mélypontra zuhant. 

A társaság piaci értéke a múlt heti 20 százalékos árfolyam-zuhanással 10 milliárd euró közelébe csökkent. Ez az összeg gyakorlatilag megegyezik az Apple 2011 negyedik negyedévében elért nyereségével, azaz kis túlzással kijelenthető, hogy a nagy rivális alig több mint háromhavi profitból zsebre tehetné a patinás finn társaságot.

Egyre több szakember látja úgy, hogy a Nokia számára ezzel hamarosan véget is érhet a történet. A 130 ezer embert foglalkoztató társaság nem bír a riválisokkal – Apple, Samsung -, a bevételek rohamtempóban csökkennek, a profit eltűnt, a befektetők elpártoltak. A pozitív fordulatot még a Microsofttal kötött stratégiai együttműködés és a 10 000 főt érintő elbocsátás sem hozta meg.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem maradt más út, mint a Nokia feldarabolása és értékesítése, amely forgatókönyvet azonban a társaság vezetése egyelőre hevesen visszautasít. Piaci pletykák ugyanakkor már arról szólnak, hogy a Nokia egyes részeit szívesen megvennék olyan nagyhalak, mint a Samsung, a Google vagy épp a Microsoft.

A Nokia piacvesztése jól látható a részvényárfolyamon is. Az idősoros adatok szerint a 2000 nyarán még 60 dollár közelében is megforduló jegyzés 2007 végén még került meredek lejtőre, akkor még 40 dollár körüli árfolyam volt a jellemző. A világgazdaság válság elmélyülése után 2008 őszétől 2010 első feléig 10-15 dollár volt az árfolyam, utána ereszkedett a 10 dollár alatti tartományba. Pénteken a New York-i értéktőzsdén már 4 dollár közelében is megfordult a jegyzés…

Tekintse meg korábbi posztjainkat is!

Indul a Facebook-kaszinó

500 forintos benzinár: így lehetséges

Mindenki beszállhat a Forma-1-be


Svájci frank vs. spekulánsok: 1-0

Taroltak a fémek, ritkasággal jött a kávé

Tovább híztak a milliárdosok